augusztus 22. péntek

Az amatőr utcahódító tehetetlensége és bártortalansága.

Szóval ezen a napon kezdtem, naiv gondolatok társaságában sétáltam ki a város egyik legforgalmasabb részére, legalábbis délután 5 után a turisták 65%-a errefelé barangol. Parque de Retiro. Bár nagyrészt állandó a morajló turista csapat és a fényképező délkelet-ázsiai a zöldövezetben, de ajánlatos a tűző nap miatt a délutáni órákra tervezni a látogatást,  így én is ezt az időszakot választottam. - kép: 5 sprintelő fekete férfi akik hatalmas csomagokkal vannak, gondolom miért futnak és valószínű miért tudnak, kevésbé érthető egyenlőre, hogyan vitelezik ki a szökést. -  A megfelelő helynek sok kitételnek kell megfelelnie. Az első választásom a legkevésbé sem volt sikeres, bár pozitívum, hogy negatívum nincs.  Azon kívül, hogy 3 órán át bámultam egy 200X100 méteres pocsolyát, melyet a Madridiak és a turisták szenthelyként tisztelnek, legfőképp azért mert sajnos ez azon kevés vízfelületek közé tartozik, amely Madridban elérhető és ha fürödni nem is, csónakázásra tökéletesen alkalmas, bár marhára mesterséges; hogy a rendőrök 6-szor eljöttek  mellettem és valószínűleg próbálták memorizálni azt a bűnözővé előlépett fejem, hogy rájöttem, szoknyában hiába hittem, hogy népszerű leszek, képtelenség dolgozni; hogy 4 orkánerejű szélvihar és 2 kedves Úr, akik bár csodálták munkám sajnos csak olvasni jöttek, nem volt pénzük, életben vagyok, nem vagyok börtönben és nem loptak meg.

Tanulság: a park... a legtöbb ember kikapcsolódni jön ide, és inkább bámulják a kékellő vizet  és a halakat, mint, hogy mindenféle színű embertől vegyenek hasznosnál olykor haszontalanabb dolgokat.

 Eredmény: a szomszédok olykor jó arcok. Beléptem a közösségbe. Sajnálatosan nyelvi korlátok közé szorulva, bár ez itt általában senkit sem érdekel, akkor is folyamatosan szóval tartanak ha az égvilágon semmit nem értesz abból amit mond... 2 haverom, bizonyára Pablo, Alejandro vagy hasonló nevük volt, legyezőt árultak, a végére úgy sejlett, bár nem értettem, hogy az esti bulira gyűjtik a pénzt, el is adtak kb. 4-et szóval egy koktélra már futotta legalább, vagy ha a Sol-on választják az utcapiálást talán többre is. Mellettük nem tudom pontosan ki, sajnos a kommunikáció ezen a helyszínen csak a közvetlen szomszédokig működik, de egy fekete srác volt, aki bűvészkedett, és valóban mulatságos volt és maga köré gyűjtött legalább 40 embert,ami lássuk be, igen nagy teljesítmény, legalább engem is elszórakoztatott. Ez már kevésbé mondható el a jobboldali szomszédságról, akik bár gyönyörűen játszottak és a hegedűs és hárfás hölgyek rendkívül kedvesen kommunikáltak velem a mosoly szintjén, 3 óra alatt rá kellett jönnöm, hogy csak 3 számot játszanak folyamatosan, ami kezd fájdalmas monoton alaphanggá válni a fejembe, de mindegy én nem számítok itt a tápláléklánc legalján, az emberek zabálták őket, így a sok marékos pénzpakolgatásukat elnézve jól ment nekik az üzlet.

Végül egy idősebb Úr, azt mondta, hogy sokkal hatásosabb lenne, ha a helyszínen rajzolnék, és nem már elkészített képeket próbálnék áruba bocsájtani. Ez felvetett némi problémát, de...

persze igaza volt.  Ő volt az első vásárlóm.

Összeszedtem porral és levelekkel borított képeim és sétáltam haza. Lelkesedésem kissé alábbhagyott, amiért kevés siker és pompa övezte az első próbálkozásom, ekkor még nem értettem, hogy ha egyetlen egy képet sem adok el, akkor is egy izgalmas dologba csöppentem.