augusztus 24. vasárnap

Az előző nap pozitív élményei ugyanarra a helyre vezettek vissza másnap is. Ez alig 20 percig tartott. Mozgolódott az ellenség. Egyik pillanatról a másikra arra lettem figyelmes, hogy egy kisebb tanácskozás folyik tőlem alig 10 méterre, s egy-egy gyanús pillantást mérnek rám a csoport tagjai, köztük néhány tegnap megismert művész. Majd 2 Úr közeledik a távolból és valami rosszat sejtek, meg-megállnak, fényképeznek, majd egy kis idő múltán eltűnnek. A csoport tagjai szétoszlanak, s egy alig 190 cm sötétebb bőrű, enyhén kalligrafikus tetoválásokkal kivarrt férfi, bár nem értem, de már a bőréről is rossz üzentek sejlenek, elém áll. Természetesen beszél angolul. Megtalált a street mafia. Alig egy egész napig bírták elviselni a becses szomszédaim, mindazt a 16 euronyi fölényt, amit magamnak tudhatok. Bár bizonyára fusztrálhatta őket, hogy ezzel szemben tőlük egy képet sem vettek azalatt a 3 óra alatt legalábbis, amíg én rontottam a levegőt. Tehát a földről feltekintettem erre a 2 fejjel magasabb Úrra, aki némi körültekintés után közölte, hogyha nem akarok a rendőrökkel problémát, akkor fizetnem kell neki, hogy ott lehessek, ahol éppen vagyok. Nos ezt azóta is említem később megismert sorstársaimnak, de mindig hatalmas ledöbbenés kíséri a sztorimat, bár ők nem is Madrid legforgalmasabb utcáján próbálják alkotásaikat és vívmányaikat fillérekre cserélni. Még mielőtt bárki aggódna, ezúttal teljesen kedves volt az Úr, és némi munkáimat érintő szóváltás után továbbállt. Tudtam, hogyha itt maradok ez csak a kezdet volt. Viszont egy ennél is riasztóbb pillanatban volt részem, amikor hátra fordultam, s megpillanthattam azt a két férfit a tőlem 3 méterre lévő betonpadon ülve, akik azelőtt gyanúsan mérték fel a terepet, s ez a pillanat azonnal azt mondta, hogy le kell lépnem. Azóta sem tudom, hogy mi történt volna ha maradok, vagy a gyanús férfiak a felfokozott izgalmak fikciói voltak-e csupán, de továbbálltam. 

Feltehetően úgy összerezzentem, hogy azonnal hazarohantam. Nem,nem így volt. Az itt lévő körforgalom 6 szabad cikkelyre oszlik, melyből 2 passzázs 4 háztömb alakul ki, ha az egyik nem, majd a másik az enyém lesz. Odaérve kevésbé zsúfolt a szegmens, de úgy érzem többé senkiben sem bízhatok. Abban bízva, hogy turista útvonalaim során sok más szimpatikus négyzetmétert láttam, elindulok felfelé a Gran Vía felé. Alig 100 méternél tartok, az út halad tovább, de az azt szegélyező fák megszűnnek, s egy beillesztett téren haladok át, egy csobogó szökőkút mellett. A hangulat kellemes, a terület teljesen eladó mentes, a folyamatos áthaló embertömegből néhányan megállnak és lábukat a szökőkútba dugják. Megtaláltam. Ez lesz az én saját territóriumom.

Letelepedem. Egy hatalmas platánfa tövében rajzolok. A klíma tökéletes a csobogó víz mellett. Az emberek jönnek, mennek. Egy idősebb Hölgy közeledik, a  legtöbb  madridi idősebb Hölgyre jellemzően díszes kalapot visel. Elhalad mellettem, majd visszalép néhány lépést, s meredten bámulja a képeim. Szinte semmit sem látni az Asszonyból, a fekete-fehér óriás kalap miatt, mindezt tetézi egy fekete napszemüveggel. Egyetlen reakciót kapok el, mely lesújtóan hat: rázza a fejét és továbbáll.

Kis idő elteltével egy magas, a spanyol nőkre jellemzően nagyon csinos hölgy tekint rám széles mosolyával. Nagyon tetszenek neki a skicceim, s főleg a technikámat dicséri. Christina azután elmeséli, hogy ő porté és tájkép festő, és Németországban tanult néhány éve. Majd ezután megadja a weboldalát, hogy én is viszont lássam az ő munkáit. Nagyon boldoggá tesz, a képei nem kevésbé idillikus feminin hangulatúak, mint néhány a saját firkáim közül. Ezt egész egyszerűen a rózsaszín dominanciájával éri el. Míg én tudom, hogy a 12-es színpalettámon csak 3 szín van ami igazán értékelhető, így sok választásom nincs, addig reménykedem ő tud valamely más magyarázattal élni arról, hogy miért rejtőzik minden képében az a szín, ami által 80 %-ban biztos, hogy ellehetetleníti annak lehetőségét, hogy egy férfinak is képet adjon el...     http://www.beam.to/chm               Minden esetre, ha valaha még találkozunk biztosan felteszem ezt a kényes kérdést.

Néhány perc elteltével megjelenik a titokzatos Asszony, s újra elém áll. És már megint lelép. Vagy mégsem. Hirtelen visszafordul és feltesz egy lehetetlen kérdést. " Le tudna rajzolni Engem? " Sajnos közölnöm kell vele, hogy embert  a lehető legkevésbé sem vagyok képes rajzolni. Távolodik 3 lépést és visszaszól: "És a szökőkutat le tudná rajzolni?" Egy másodperc gondolkodási idő után, bár kissé már ijedten, de válaszolom, hogy igen, viszont az előre megszínezett papírjaim nem a legmegfelelőbbek ehhez, az igencsak zöld kompozícióhoz. Ő sietve kiadja az instrukciókat, miszerint nem számít a papír, Ő egy óra múlva visszajön és akkor legyek kész. 

Nagyon furcsán érzem magam, amúgy is ez a Lady olyan mintha rajzolták volna, nemhogy ahogyan viselkedik. De persze nekilátok, mert  a végén még képes és megdorgál, amiért nem leszek kész a kiadott feladattal. A kép egész jól sikerül, az enyhe nyomás miatt még jobban is mint bármelyik eddigi. A szemem sarkából látom, hogy a Lady igyekszik visszafelé. 

Megérkezik, s invitál, hogy üljek le vele egy padra. Leülök, megnézi a képet, bámulatos milyen rezzenéstelen arccal csinálja mindezt, leveszi a szemüvegét és bemutatkozik. Sajnos azt sem tudom mit mond, annyira zavarban vagyok. De abban kiegyezhetünk, hogy jól beszél angolul, svan a szemében valamilyen ismerős vonás. Elmondja, hogy Amerikából jött, de sok helyen élt már a világban, a férje jelenleg ügyvéd,akinek a névjegykártyáját oda is adta, s ő 2 hónapja itt van Madridban, s a spanyol nyelvtudását fejleszti. Majd kijelenti, hogy rettenetesen keveset kérek a képeimért, és minden reakciója az elmúlt 2 órában döbbenete miatt volt, s mindazon túl, hogy vesz tőlem 2 képet, beleértve a szökőkutat, amiről még elmondja mellékesen, hogy X. spanyol királynő építette, mert a lakásokban még nem volt  vízvezeték és a lakosságnak szüksége volt az ivóvízre, közli, hogy azonnal pakoljak össze, mert hozott nekem egy jegyet a Prado Múzeumba amivel félórán belül be kell mennem. Ledöbbenni nála jobban már csak én tudok igazán, de szóhoz sem jutottam, mert erőszakossága továbbra sem csillapodott, összepakoltam, s azonnal útnak eresztett.

 Bár a Prado Múzeumban egy ingyenes időszakban már voltam és egy bizonyos véleményem van róla, mindazon felül, hogy persze csodálatos festők léteztek, léteznek, szinte egyedül járkálni a hatalmas múzeumban felemelő élmény volt, mivel ebben az időben szinte teljesen kihalt. A  plusz meglepi az volt, hogy a jegy a jelenleg időleges El Greco kiállításra is érvényes volt, ami nem csak a spanyol manierista különös színvilágú festészetét mutatta be, de a felsorakoztatott megannyi 20. századi avantgárd festő között nem egy Picasso lógott a falon.  Visszaemlékezve a Lady említette is, hogy Ő nem kedveli Picasso-t, Ő Goya fan :). Csak reménykedhettem, hogy nem a hallásvesztése utáni komor, kissé elmebetegnek látszó világa a kiskedvence.

Mióta Madridban vagyok voltam egy-két múzeumban, de ez azért felülmúlhatatlan élmény volt. Bár kitudja ki részegített meg, a történetem a Ladyvel vagy Picasso, de az elképedéstől, szinte  úgy tértem haza, hogy azt sem tudtam, hogyan jutottam el az ajtónkig.